Főoldal > 2016/2017. tanév > Inkluzív nevelés tantárgypedagógiája

Tantárgy kódja

PSI1223L

Tantárgy neve

Inkluzív nevelés tantárgypedagógiája

Kredit

3

Félévi követelmény

Vizsga

Féléves órszám

10 + 0
Elmélet + Gyakorlat

Ajánlott félév

4

Cél

A segítő kapcsolat soktengelyű, rugalmas, időben és térben változó rendszerben érvényesül, illetve működik. Az emberi szervezet rendszerében, emberi fejlődés útján és fázisai mentén, az emberi kapcsolatok rendszerében. A segítség célja, hogy segítségre rá ne szoruló, társas kapcsolataiban az erőforrásokat hasznosítani tudó, és másoknak erőforrásul szolgáló ember kerüljön ki a professzionális segítség köréből. A segítő foglalkozás, a korszerű informatikai, rendszerszemléleti és kommunikációs kutatások eredményei által is alátámasztva, kölcsönhatások láncolatán át vezet a változáshoz, mind a segített személyben, mind a segítőben. A professzionalitás igénye, hogy a változásokat tudatosság, a feldolgozás, az önképzés, önismeret részévé is tegyük, anélkül, hogy háttérbe szorulna a segítés igazi tartalma: a rászoruló ember értő, emberi, szakszerű, együttérző támogatása. A tantárgy a segítésről, mint professzióról, és rendszerről igyekszik összefoglalást adni, szemléletet formálni. A személyiségfejlődés kapcsolati oldalának feldolgozásával, a problémák kialakulásának lehetséges gyökereivel, illetve a kivezető utak lehetőségeivel is megismerkedünk. A stúdium kitér a személyészlelés, interjúkészítés, helyzetfeltárás, információfeldolgozás gyakorlati szempontjaira is A kurzus témái: · A segítő kapcsolat fogalma, definíciója, formái · Eszközök a segítő kapcsolatban · A segítő kapcsolat jelenségei · Segítő beszélgetés, tanácsadás, konzultáció · Verbális/nonverbális kommunikáció alapfogalmai, jelentősége · Kommunikációs kompetencia · Interjú · Változás és változtatás lehetőségének felismerése és előidézése a segítő kapcsolatban · Konfliktus és konfliktuskezelés · A problémamegoldás lehetőségei egyénileg és a teamben · Krízishelyzetek és kezelésük (a válság, mint kiindulási helyzet, a krízis) · Team-munka, esetmegbeszélés, szupervízió · Az emocionális átélés, az érzelmi érettség, az érett személyiség

Cél angol

The objective of the subject is to prepare students for educational activities related to the tasks for satisfying special needs school (to select curriculum and teaching tools suitable for specific needs, differentiated classroom management, lesson management, diagnostic pedagogy assessment and teamwork for teachers).

Tartalom angol

Process design of integrated education. Learning organization in integrated learning groups. Assessment in integrated student groups. Learning together in mother tongue and foreign language classes. Integrated lessons in natural science subjects. Integrated lessons in social science subjects. Together Learning together in classes of practice, art and manually objects.

Számonkérés

vizsga (kollokvium)

Számonkérés angol

examination (terminal examinations)

Irodalom

Csányi Yvonna – Perlusz Andrea (2001): Integrált nevelés – inkluzív iskola. In.: Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Osiris, Budapest  Lányiné Engelmayer Ágnes (2004): Szakmai együttműködés lehetőségei és terepei a gyógypedagógia új feladatai között. Fejlesztőpedagógia 2004/3. 4-7.  Némethné Tóth Ágnes (2003): Az inlkuzív pedagógia alapjai. Pápai Nyomda Kft.  Papp Gabriella (2004): Tanulásban akadályozott gyermekek a többségi általános iskolában. Comenius Bt, Pécs

Irodalom angol

Csányi Yvonna – Perlusz Andrea (2001): Integrált nevelés – inkluzív iskola. In.: Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Osiris, Budapest  Lányiné Engelmayer Ágnes (2004): Szakmai együttműködés lehetőségei és terepei a gyógypedagógia új feladatai között. Fejlesztőpedagógia 2004/3. 4-7.  Némethné Tóth Ágnes (2003): Az inlkuzív pedagógia alapjai. Pápai Nyomda Kft.  Papp Gabriella (2004): Tanulásban akadályozott gyermekek a többségi általános iskolában. Comenius Bt, Pécs

Tantárgyfelelős intézet kódja

API

Tantárgyfelelős oktató

Dr. Márton Sára Katalin

Ekvivalencia

INM1010L