Tantárgy kódja
NKM1102
Tantárgy neve
Külpolitikai elemzés /angolul/
Tantárgy angol neve
Foreign Politicy Analization
Kredit
3
Félévi követelmény
Gyakorlati jegy
Heti óraszám
2 + 0
Elmélet
+ Gyakorlat
Ajánlott félév
1
Cél
A nemzetközi kapcsolatok elmélete eléggé dominálta az utóbbi évtizedeket, mivel a viták többnyire a nemzetközi politikáról szóltak. Az utóbbi időkben azonban egyre inkább kezdenek a figyelem középpontjába kerülni a külpolitikáról szóló elméletek, amelyek elsősorban nem az államok közötti interakciókra, hanem inkább az egyes államok más államokkal szembeni „viselkedésére” helyezik a hangsúlyt.
Tartalom
A tantárgy elsődleges szerepe, hogy megismertesse a hallgatókat néhány külpolitika elmélettel. A neoklasszikus realizmus például rámutat arra, hogy egy ország külpolitikájának alakulását elsősorban az adott ország gazdasági ereje, hatalma határozza meg.
Egy másik elmélet szerint a külpolitika és a hatalom között nem mutatható ki kizárólagos kapcsolat, hiszen olyan tényezők is szerepet játszanak a külpolitika formálásában, mint a döntéshozók problémafelismerő készsége, vagy az állam struktúrája. A hallgatók megtanulják, hogy a hatalom és a politika kapcsolatának megértéséhez nemcsak a vizsgált országok belügyeinek tanulmányozására van szükség, hanem a nemzetközi összefüggések ismeretére is. A tárgy rámutat arra, hogy e nélkül nem érthető meg egy ország külpolitikájának alakulása sem.
Tantárgyfelelős intézet kódja
TKI
Tantárgyfelelős oktató
Prof. Dr. N. Szabó József