Főoldal > 2023/24-es tanév képzési programja > Nyelvtudományi speciális kollégiumok (HO)

Tantárgy kódja

KMB2458

Tantárgy neve

Nyelvtudományi speciális kollégiumok (HO)

Tantárgy angol neve

Linguistic Spec.

Kredit

2

Félévi követelmény

Gyakorlati jegy

Heti óraszám

0 + 2
Elmélet + Gyakorlat

Ajánlott félév

4

Cél

A kínált stúdiumok lehetővé teszik, hogy olyan területekkel ismertessék meg a hallgatókat és mélyítsék ismeretüket, amelyek az alkalmazott nyelvtudománnyal kapcsolatos aktuális problémák felismerési és kreatív kezelési képességét nyújtják, illetve amelyek alapján a hallgatók alkalmasak lesznek arra, hogy az adott képzési területen folyó mesterképzésbe lépjenek. A tanegység magába foglalja mindazt, amit az élőszó használatáról, a légzéstől egészen a beszédstílusig, tudnunk kell. A beszédtevékenység összetevőinek, a légzésnek, a hangadásnak, a kiejtésnek és a kifejezésnek elméleti bemutatása után, légző-, hang-, kiejtés-, hangsúly- és ritmusgyakorlatokon keresztül kialakítjuk azt a beszédet, amelynek napi több órás használata sem fogja magával vonni a fokozott beszédmegterhelés káros hatásait. A nyilvános szereplés összetevőinek elsajátításán át, az írott szöveg megtestesítésén keresztül, eljutunk a prezentációig, a korszerű beszédstílusig, az asszertív kommunikációig.

Cél angol

The subject sums up everything we need to know from using spoken language, through respiration till the style of utterance. Through learning of how to use elements of speaking on a public oration, embodiment of written text to presentations, modern utterance and assertive communication.

Tartalom

A tantárgyi program a hallgatókkal való egyeztetést követően a következőképpen alakul: 1. A beszéd, a beszédszervek működése. Bemutatkozás, a csoport beszédállapotának diagnosztizálása. 2. A légzés. Élettani légzés, beszédlégzés. Szövegmentes légzőgyakorlatok. Koncentrációs légzőgyakorlatok. Szöveges légzőgyakorlatok. 3. A hangadás. Hangtesztek, vizsgálóeljárások. Középhang kimunkálása, hangterjedelem bővítése. Szövegmentes hanggyakorlatok. Szöveges hanggyakorlatok. Középhangsávskála, hangelőrehozás, hangerőgyakorlat, hangszíngyakorlat, összetett hanggyakorlatok. 4. Hangterápia. 5. A kiejtés. A hangok leggyakoribb ejtéshibáinak áttekintése. Szövegmentes kiejtésgyakorlatok. Szöveges kiejtésgyakorlatok, gondos magánhangzóejtés, pontos mássalhangzóejtés. 6. A hangsúly, és a hanglejtés. A „nemzeti beszédnorma” hangsúlyozásbeli és hanglejtésbeli jellegzetességei, és az azoktól való eltérések áttekintése. Mondatgyakorlatok. Összetett hangsúly és hanglejtés gyakorlatok. 7. A ritmus. A ritmusos beszéd kialakítása, a leppegés és pattogás. Ritmusgyakorlatok. 8. A beszédhibákról I. 9. A beszédhibákról II. 10. A beszédstílusról. Összetett gyakorlatok: légzés-, hang-, kiejtés- és ritmusgyakorlatok. 11. A kommunikációról. Nonverbális és verbális kommunikáció. 12. A testbeszéd elméleti háttere. 13. Az asszertív kommunikációról. Összetett gyakorlatok. 14. A prezentáció és a befolyásolás technika. Prezentációs készségek és technikák. 15. A meggyőzés technikája. Összetett gyakorlatok.

Tartalom angol

Speaking and the work of respiratory organs. Respiration. Sound making. Sound Therapy. Pronunciation. Pitch and intonation. Rhythm. Speech defects. Style of utterance. Communication. Theoretical background of body language. Assertive communication. Presentations and the techniques of influencing. Techniques of persuasion.

Számonkérés

Gyakorlati jegy.

Számonkérés angol

Term grade.

Irodalom

Fercsik Erzsébet - Raátz Judit: Kommunikáció szóban és írásban. Krónika Nova. Bp., 2000. Frint Tibor, Dr.: Hangrehabilitáció, hangterápia. Nemzeti Tankönyvkiadó. Bp., 1993. Montágh Imre, Figyelem vagy fegyelem. Bp., 1998. Montágh Imre, Mondjam vagy mutassam?! Móra. Bp., 1985. Moss, Geoffrey, Az eredményes kommunikáció kézikönyve. Bagolyvár. Bp., 1988. Pease, Alan - Garner, Alan, Szó-beszéd. A társalgás művészete. Park. Bp., 1995.

Irodalom angol

Fercsik Erzsébet - Raátz Judit: Kommunikáció szóban és írásban. Krónika Nova. Bp., 2000. Frint Tibor, Dr.: Hangrehabilitáció, hangterápia. Nemzeti Tankönyvkiadó. Bp., 1993. Montágh Imre, Figyelem vagy fegyelem. Bp., 1998. Montágh Imre, Mondjam vagy mutassam?! Móra. Bp., 1985. Moss, Geoffrey, Az eredményes kommunikáció kézikönyve. Bagolyvár. Bp., 1988. Pease, Alan - Garner, Alan, Szó-beszéd. A társalgás művészete. Park. Bp., 1995.

Tantárgyfelelős intézet kódja

TKI

Tantárgyfelelős oktató

Dr. Onder Csaba